| Spirit |

Már többször rákészültünk, de végül hóvihar, majd betegség húzta keresztül a számításokat. A hétvégén viszont már semmi nem akadályozhatott meg benne, hogy ellátogassunk Sárvárra. Időközben annyi változott, hogy a Park Inn helyett a családi kupaktanács végül a Spirit Hotelre szavazott. A kellően magas ár kiváncsivá tett, így elég magas elvárásokkal ndultam útnak.

A Google maps az M1-Csorna útirányt preferálja, de én ezt felülírtasm. Az M1 minden kanyarját jól ismerem, szinte bekötött szemmel is elmennék rajta, így a vasárnap is erős forgalom, illetve a rengeteg lakott település, melyen átvisz az út végül az M7-8-as fóút párost találtam nyerőnek. A döntés nem sikerült rosszra, hiszen családias tempóban 1.50 perc kellett a 210 km leküzdéséhez, így már délben bejelentkezhettünk.

Ráadásul az út is tartogatott pár meglepetést. Veszprémet elérve télies táj és időjárás fogadott. A hóátfújások eltakarításra kerültek, de az út szélén több helyen magasodó fal jelezte az elmúlt hetek történését. Veszprám és Herend között egy napsütötte mezőn - melyet még hó borított - 20-30 fős őzcsordát láttunk az út mellett. Békésen legelésztek, fejüket sem kapták fel jöttünkre.

A szinte teljesen kihalt 8-ason haladva a párából hirtelen ismerős sziluett rajzolódott ki. Kedvenc borom, a Kreinbacher Syrah címkéjéről oly' jól ismert hegy élőben tárult elénk. Gyönyörű látvány! A szívem hevesen kezdett verni, az útról pedig pásztáztam a gyönyörűen művelt szőlőültetvényeket, melyeket még most is hó takart. Tavasszal, vagy nyáron mindenképpen visszatérek, hogy benézzek Györgykovácshoz, Takács Lajoshoz és a Kreinbacher birtokra.

A meglepetéseknek itt még nem volt vége, mert Tüskeváron áthaladva kedvesem egy gólyát vett észre, mely látványa annyira meglepett ebben a hideg, zord időben, hogy elsőre nem is hittem a szememnek. Az út a szép tájnak köszönhetően kellemesen telt, a forgalom szinte a nullával volt egyenlő, így hamar befutottunk a célba: Sárvárra.

A hotel külsőre és belsőre is impozáns, de nekem nem a stílusom. A külső jegyek a CET-re és a Vörösmarty téren található ING épület szerkezetére hajaz, üveg és acél rácsszerkezetbe erőltetve. A lobbiban egy vulkáni kitörésre emlékesztető tér fogad, melyet vizesárok vesz körül. Mindenhol látszik a belefektetett energia és pénz, de nekem mégsem működik a dolog, bár el tudom fogadni, hogy valakinek ez tetszik. A hotel neve Spirit, egy tó mellett épült és szinte mindenhol a természetességet és a természettel való szerves együttélést reklmázzok, ehhez nekem egyáltalán nem passzol ez az üveg, acél és krómozott fémekre kihegyezett dizájn.

A szoba nagy és a benne található ágy is hatalmas, ráadásul kényelmes is. A személyzetről csak jót mondhatok, ami nagy szó. Sokszor hajlamos vagyok abba a hibába esni, hogy a kedvességnek, szolgálatkészségnek alapnak kellene lennie ilyen kategóriájú helyeken, de ez nem mindig szokott összejönni, így magyar szállodáknál tényleg alacsonyra helyeztem azt a szintet ahol már elégedett vagyok, a SPIRIT ezt az akadályt magasan veszi. Plusz a terek, a wellness részleg is jóra és szépre sikerült.

Egy szálloda esetében - főleg ha az ember félpanzión van - az egyik legfontosabb szempont a jó étel, itt ezen sem lehet kivetnivalót találni. Nagy választék és ízletes ételek fogadják az embert. Egyetlen dologgal vagyok képtelen megbarátkozni, ez pedig a svédasztalos vacsora. Estére elfáradva semmi kedvem sincs tányérral rohangálni és a többi embert kerülgetni, ilyenkor egy pohár borra, beszélgetésre vágyom, nem pedig arra, hogy a család kétharmada folyamatosan úton van a konyha és az asztal közt. Ausztriában ezt sokkal jobban oldják meg: svédasztalos gyerek kaják, édességek, sajtok, gyümölcsök és salátabár, de főételeket felszolgálják. Szerintem a svédasztallal ráadásul öngólt lő a vendéglátó, mert így sokkal kisebb, jóformán nullára csökken az egyéb (kávé, bor, sor, italok, stb) fogyasztása is.

Ezzel a fogyasztással el is érkeztünk az egyik legnagyobb negatívumhoz, mely sajnos szintén elterjedt hazai jelenség. Nálam 500 Ft körül mozog a lélektani határ, melyet hajlandó vagyok egy dobozos kólára kifizetni úgy, hogy ne érezzem magam becsapva. A Spirit erre rátesz pár lapáttal, mert 850 Ft egy kóla, 1.250-ért pedig vehetünk 0,75 dl vizet is. Persze itt kerülik annak a látszatát, hogy ugyanezt megkaphatnám a közeli Tescoban 90 forintért is, így a Szentkirályi vízre míves, arannyal díszített, saját logós címke kerül, de így jár valamennyi bor is. A Soproni is soha nem látott magasságokba emelkedik, mert itt megtudom, hogy eddig rossz helyre pozícionáltam eme amúgy finom sört, hiszen ezt nem a Dréherrel és társaival kell egylapon említenem, mivel az itallapon prémium megjelölést és ehhez tartozóan borsos (1250 Ft) árat is kap.
Valahogy ezektől az áraktól elfog a rosszérzés, és egyszerűen nem értem az üzletpolitikát. A szomszédos Ausztriában a szobaárba már a minibárt és szinte a teljes ellátást belekalkulálják, nem beszélve az egyéb szolgáltatásokról (síbérlet, autó-, kerékpárkölcsönzés, túravezetés, stb), addig úgy tűnik nálunk még mindig a "kopasszuk meg"-elv érvényesül. Az utóbbi eseményektől azért keletkezett némi keserű szájíz ennek ellenére, ha törzsvendég nem is leszek, azért még vissza fogok térni, főleg az ilyen és hasonló pillanatokért: